Botkával nyerhet az ellenzék, ha a pártok nem kicsinyesek


Végre megvan az ellenzék miniszterelnök-jelöltje! Ha az ellenzék pártjai pedig összefognak és beleállnak Botka jelöltségébe meglehet a győzelem is.

Botka László, az MSZP szegedi polgármestere bejelentette: vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka László javasolt: közös ellenzéki listát, a választókerületekben legerősebb jelöltek indulását és új baloldali politikát. Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

Ehhez minden valós erővel rendelkező demokratikus ellenzéki párttal, civilekkel és szakszervezetekkel is egyezségre kell jutni. Molnár Gyula ezért felkérte Botka Lászlót, hogy az MSZP következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, tervekről és az ország számára nyújtott programról, ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez: a Fidesz legyőzéséhez vezet.

Természetesen egy jó kampány kell, hogy ne csak Budapest (ahol vezet az ellenzék) hanem a teljes ország szembeforduljon a Fidesszel! Erre jó kompromisszum Botka személye, aki évek óta a Fidesszel keni fel a padlót! Most eldől, ki akar kormányváltást és ki az, aki csak a pozíciókat nézi. Kollégák, az ellenzéki oldalon! Nem fanyalogni, összefogni! Legyünk nagyvonalúak és kergessük el a Fideszt!

Previous Bréking! Az MSZP elnöke elárulta kit támogatnak miniszterelnök-jelöltnek!
Next Az igazi karácsonyi csoda!

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.