Úgy néz ki az MSZP beleáll

A Szocialisták készek támogatni a civileket

A mai napon az „Elnököt a köztársaságnak!” csoport Majtényi László alkotmányjogászt, korábbi ombudsmant nevezte meg köztársaságielnök-jelöltjeként.

Az MSZP szerint Majtényi László jogtudós a magyar közélet kiemelkedő alakja, olyan ember, aki tudományos és közéleti munkásságával egyaránt bizonyította elkötelezettségét a demokratikus jogállam és a hatalom nélküliek képviselete mellett.

Majtényi László ombudsmanként az állampolgárok egyéni jogait, biztonságát és szabadságát védte a mindenkori hatalommal szemben, jogtudósként generációk kezébe adott fontos tudást, az Eötvös Károly Intézet elnökeként pedig olyan civil szervezetet épített fel, amely az alkotmányosság egyik legfontosabb védelmezője a magyar nyilvánosságban.

Az MSZP elkötelezett az alkotmányosság, a demokratikus jogállam és a szolidaritás értékei mellett. Valljuk, hogy Magyarországnak nem érdeke egy olyan elnök megválasztása, aki az elkövetkező öt évben ismét csak bólogatva, értékeket és elveket feladva asszisztál az Orbán-kormány minden lépéséhez – legyen szó korrupcióról, a demokrácia felszámolásáról, vagy emberek millióinak jogfosztásáról. Áder János ezért nem alkalmas az elnöki pozícióra.
Majtényi László viszont olyan ember, aki államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért az MSZP által kialakított feltételeknek Majtényi László megfelel. Az „Elnököt a köztársaságnak!”csoport jelöltje széles társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és tiszteletre méltó civilek kezdeményezik a megválasztását.

Amennyiben Majtényi László vállalja a jelölést, fontos, hogy a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen felsorakozzanak mögötte.

Az MSZP ebben az esetben a lehető legrövidebb időn belül, a szükséges egyeztetések után kialakítja végső álláspontját.

Ha tetszett a poszt, kövess minket facebookon is!

SHARE