Mit tudhatott Pharaon?

Pharaon aki Orbán Viktor telekszomszédjaként vált ismertté és akit mintegy 25 éve köröz az FBI.

A 76 éves szaúdi üzletember Bejrútban halhatott meg. Egy Dr. Ghaith Rashad halálával kapcsolatos gyászjelentést a Magyarországon élő libanoniak kapták meg. Pharaon teljes neve Dr. Ghaith Rashad Pharaon.

Természetesen nem hagyta hidegen az internetet a gyászhír és azonnal megindultak a találgatások, hogy vajon mit tudhatott a szaúdi üzletember, ugyanis halálának körülményei kísértetiesen hasonlítanak egy másik halálesethez még 2014-ből.

Az index.hu 2014-ben írt Welsz Tamás haláról ekképpen: Welszt a Központi Nyomozó Főügyészség akarta kihallgatni.

A mentők sajtóügyeletese az Indexnek elmondta, ma délután Budapesten egy 40 körüli férfit próbáltak meg újraéleszteni, de a férfi szívműködését nem sikerült helyreállítani, a halál okát vizsgálják. Egy rendőrautóban lett rosszul, eszméletét vesztette, egy mentőállomásra vitték, de hosszas próbálkozás után sem tudták újraéleszteni. Informátorunk szerint a bejelentés után a Novotel szállóval szembeni Budai Mentőállomáson várták teljes felszereléssel a rendőrautót, hiába.

Pharaon és Welsz

Több információ is arról tanúskodik, hogy Ghaith Pharaont is ugyanúgy egy rendőrautóban érte a végzet.

Ha tetszett a poszt, kövess minket facebookon is!

Pusztán különös egybeesés lenne, hogy a NER aranyifjúinak ügyeiről tudók végzete minden alkalommal egy rendőrautóban ér véget?

A 24.hu szerint Ghaith Pharaonról aaz alábbiakat érdemes tudni, az információk nagy része akkor derült ki, amikor a Magyar Narancs kirobbantotta a Pharaon-ügyet:

• A Stanfordon és a Harvardon tanult, a hetvenes években a virágzó építőiparban, majd a nyolcvanas években a bankvilágban dolgozott.

• Két társával alapította meg a Bank of Credit and Commerce International (BCCI) nevű bankot, mely diktátorok és drogkartellek pénzének tisztára mosásával is foglalkozott.

• A BCCI bűnszövetkezetként működött, a harmadik világban több zsarolási ügyért voltak felelősek

• A 73 országban lényegében piramisjátékként működő BCCI kilencvenes évek eleji bedőlése 10 milliárd dolláros kárt okozott a befektetőknek;

• Pharaon amerikai vagyonát el is kobozták.

• A BCCI hat alkalmazottja – köztük Pharaon is – „közvetlenül is köthető volt különböző cégeken keresztül” Oszama bin Ladenhez, ezért is szerepel a neve egy 2001-es, az al-Kaida körüli iszlám pénzügyi hálózatról szóló franciaországi jelentésben.

• Később kiderült, hogy a BCCI a gyakorlatban a CIA egyik bankjaként működött.

• A budapesti amerikai nagykövetség is megerősítette a Magyar Narancsnak, egy 1991-es ítélet miatt a mai napig körözi az Interpol.

• Bár magyarországi cégeinek tulajdonosa egy jordán ügyvéd, Ammar M. Abu Namous, mégis könnyű felismerni Pharaon érdekeltségét, hiszen minden cégének nevében szerepel a Pharaon név.

• minden ingatlanvásárlásra külön, minimális alaptőkével rendelkező kft.-t alapít, melyet ún. tagi kölcsönökkel tőkésít fel. Ez szakértők szerint tipikus pénzmosó eljárás, de az is lehet, hogy a tapasztalt strómann Pharaon is csak mások pénzét forgatja.

• Amikor ez kiderült (Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kérdezte meg Orbán Viktortól a parlamentben) Orbán Viktor azt válaszolta, hogy a “szóban forgó úr” nem tartózkodik Magyarországon és azt is biztosan mondhatja, hogy a szomszédságában lévő ingatlanba senki nem költözött be, ott nem lakik senki, évek óta üresen áll. “Akik meg a szomszédomban laknak, nem hasonlítanak semmilyen arab milliárdosra”. A kormány megvizsgálta a szóban forgó személy magyarországi tevékenységét, és arra jutott, hogy a magyar törvényeknek megfelel és nemzetbiztonsági kockázatot nem rejt.

• De azt nem tudni, hogy jutott be és vett ingatlant Magyarországon Pharaon, mert az ügyben mindenki összevissza beszélt.

OSZD MEG!