Föld S. Péter is kiakadt a Momentumra


Föld S. Péter újságíró, író és humorista is meglehetősen kiakadt a MoMo-ra. Nem is meglepő ez, hiszen az elmúlt napok mutattak olyan momentumokat, melyet nehezen lehet értelmezni, gondoljunk csak a teljes ellenzék lebohócozására vagy amikor a MoMo fizetett hirdetésben készített egy szocialista Európa Parlamenti képviselőről lejárató videót, ahelyett, hogy az aláírásokra koncentráltak volna, melyek már közel sem gyűlnek olyan gyorsan.

Következzen tehát Föld S. Péter írása, módosítás nélkül:

A Momentum és az elmúlt 27 év

Volt a Milla. Emlékszünk még rá? Tízezrek énekelték a Szabad sajtó útján, hogy nem tetszik a rendszer. Az utca még megvan, még a neve sem változott, ám a szabad sajtó csak nyomokban. Aztán jött Sándor Mária, a feketeruhás nővér, majd a Tanítanék hívta esernyő alá az embereket.

Jöttek, mentek, láttuk őket. A forradalom felfalta gyermekeit.

Most a Momentumban bízunk. Ígéretes, szimpatikus fiatalemberek. Tudják, hogy mit akarnak: leváltani Orbán rezsimjét.

Azt vajon tudják-e, hogy mások, akik szintén demokraták, mit akarnak?

Olimpiát nem akarunk, ebben igazuk van. És nem akarjuk a korrupt államot, a saját lábon álló családtagok és csókosok világát. A lepusztuló egészségügyet, a padlóra küldött oktatást. Az elhazudott jelent, az ellopott jövőt.

A Momentum ki akarja söpörni az elmúlt 27 évet. Leváltani, úgy ahogyan van, szőröstül, bőröstül.

Nem kéne. A baloldali ellenzéki pártokba sem most kellene belerúgni. Lenne rá igény, de mégsem. Elsősorban azért nem, mert emberek állnak mögöttük. Párttagok, szimpatizánsok, vagy egyszerűen csak olyan szavazók, akik a kisebbik rosszat választották, és ezért szavaztak rájuk.

Ezen lehet háborogni, és lesajnálni azokat, akik valamelyik baloldali ellenzéki párt mögött állnak, de ettől még tény, hogy ezek az emberek léteznek.

Azon nincs vita, hogy az elmúlt 27 év nem úgy sikerült, ahogyan azt vártuk.
Szabadságot szerettünk volna, demokráciát. És, mindenekelőtt, jólétet. Anyagi biztonságot, kiszámítható életet.

Volt, amit megkaptunk, volt, amit nem.

Lehet és kell bírálni az elmúlt 27 évet és szereplőit. De eldobni nem kell. Nem csak azért, mert nem lehet. Bennünk van, mi vagyunk. Mi csináltuk a jót és a rosszat is, a tisztességes dolgok éppúgy magyar emberekhez köthetők, mint az aljasságok.

Nem gondolom, hogy mindenkivel egyet kell érteni, aki nem szereti Orbánt és leváltaná a rendszerét. A baloldali pártok számos hibát elkövettek, bűnöket is az elmúlt bő negyedszázadban. De nem bontották le a demokráciát, nem üresítették ki a jogállam kereteit. Volt, hogy visszaéltek vele, ám ilyenkor rendre az orrukra koppintottak. Hogy tanultak-e belőle? Félő hogy nem, és csak reménykedhetünk, hogy egyszer nem csak bebiflázzák, de meg is értik a leckét.

Az úgynevezett jobboldali (valójában bolsevik) párt, a Fidesz, demokratikus eszközökkel leválthatatlanná tette magát. Ez a legnagyobb bűn, amelyet demokráciában el lehet követni. Bebetonozta a hatalmát – törvényhozásban, törvénykezésben, tájékoztatásban, mindenütt.

Lehet és kell bírálni a baloldali ellenzéki pártokat. De vannak olyan magyarok, akik még mindig szeretnének hinni bennük. Nélkülük nem lehet leváltani Orbán nemzeti szotyialista rendszerét.

Föld S. Péter facebook bejegyzése

Previous Halálos beteg a Fidesz agytrösztje
Next Botka bedörrentette a hangulatot – Tüntetők várták Orbánt Szegeden

10 hozzászólás

  1. Károly Bihari
    január 30, 2017
    Válasz

    Olyan szépen indult ez a mozgalom és első “fő művük” a NOlimpiai népszavazással kapcsolatos munkálkodásuk. Erre kellene minden erővel koncentrálniuk, ehhez kellene partnereket,csapatokat, társakat, más szervezeteket, pártokat mozgósítani. És nem előreszaladni, idő előtt túlokoskodni, bezárkózni, el nagyképűsködni ! Nagy hiba a szimpatizánsok, a potenciális támogatói kör, az önzetlen segítők, a várakozó állásponton lévő tömegpolgárok között is riadalmat, bizalmatlanságot, ellenszenvet kelteni. A fiatalos hév, lendület, a romlatlanság sok mindenen átsegíthet, de az öntelt magabiztosság átcsaphat nem kívánatos hatásokba is. Nem téveszthetik szem elől, hogy a “konkurencia” is beindította gépezetét, arzenálját, nem kellene némán, vakon, elővigyázatlanul, büszke öntudattal besétálni a csapdájukba.
    Közéleti “szétaprózottságunkban” a legkisebb közös többszörös megkeresése és megtalálása nélkül – mindent a maga idejében – nehezen fog menni. Mint ahogy a generációk – fiatalok, középkorúak, idősebbek – együttgondolkodása, tisztességes együttműködése nélkül sem. Jó lenne, ha mozgalmuk nem kérészéletű, hanem eredményes és hosszú életű lenne.

    • István Tamasi
      január 30, 2017
      Válasz

      Tessék mondani a magukat baloldalinak és demokratikusnak mondó pártok mit tettek tavaly március 25. óta vagy akár a 2014-es választási kampány óta a szétaprózottság ellen? Én nem látok ezen a téren semmit csak jó sok nyálhabosítást.

  2. Satyala
    január 30, 2017
    Válasz

    Mi ebben a kiakadás? Valójában egyetért a Momentummal, csak arra figyelmeztet, hogy a régebbi pártok támogatóit sem szabad figyelmen kívül hagyni. A gond persze ott van, hogy nem a pártok támogatóiról mondtak véleményt hanem a vezetőkről. Valljuk be őszintén, van miért negatív véleményt megfogalmazni.

  3. István Tamasi
    január 30, 2017
    Válasz

    Föld S. Péter elárulhatná hogy szoci képviselők hány aláírást gyűjtöttek az olimpiai népszavazáshoz? Ha semennyit vagy elenyésző mennyiséget, akkor bizony földig hajolva kell megkövetnie a Momentumosokat és az aláírásgyűjtő aktivistáit, mert igaza volt a Momentum vezetőjének.
    Egyébként a Momentum nem az emút27 évet akarja kisöpörni hanem azokat a politikusokat akik a mai állapotában juttatták az országot vagyis mindazokat akik ma a Parlamentben ülnek.
    Elárulhatná Föld S. Péter azt is, hogy a magukat baloldalinak mondó ellenzéki pártok mit tettek a keményen dolgozó kisemberekért – persze a parlamenti nyálhabosításon kívül?!

  4. Varga Ferenc
    január 30, 2017
    Válasz

    A legtöbb mondattal egyetértek. Azonban mi évtizedek óta nem tanulunk mások sikereiből, és saját kárunkból. Mi örökösen “speciális helyzetben vagyunk”. Mi vagyunk az egyetlen régi közép-európai szocialista ország, ami nem tudott – és nem is akar elszámolni sem távoli, sem a közelmúltjával, nem tudott tiszta lappal indulni, hanem az iszapbirkózást választottuk. Meg a titkosításokat. Egyik korrupt pártunk sakkban tartja a másik korrupt pártot. És időnként helyet cserélnek. Szerintem igenis kéne az a “szőröstül, bőröstül”. Elsőre senki ne várjon négyéves megváltó kormányt, de ügyvivő kormányt igen, és aztán igazi szabad választásokat. A második-, de a harmadik ciklus biztosan többet nyújtana választóinak mint 28. éve az ismert arcok.

    • Somogyi Katalin
      január 31, 2017
      Válasz

      Igen, mindennel egyetértek, de ha az új ifjú demokraták szintén csak megosztanak, háborút indítanak, akkor tudomásul kell vennie ezen ifjú demokratáknak, hogy 30 évig marad a Fidesz kormány. És abba belepusztul az ország.

  5. Szakács Miklós
    január 30, 2017
    Válasz

    Mi
    a baja Földes S Péternek? Tán nem lehet számonkérni őket, 27 év után;
    mit csináltak hölgyeim és uraim, hogy magyar országon élők életminősége a
    múltszázadi rossz emlékeket idézi? Újra nyíltak az ingyenkonyhák, újra
    nincs villany és fűtés, van ahol víz se a szegények lakásokba, és újra
    vannak hajléktalanok, és munkanélküliek garmadával kis hazánkba.
    Mit
    akar Földes S Péter relativizálni ezekből? Igen, akik ennyit tudtak
    felmutatni 27 év alatt, azok takarodjanak a politikából! Nincs bocsánat!

    • Somogyi Katalin
      január 31, 2017
      Válasz

      Kedves Szakács Miklós! Teljesen félreérti Földes S Péter írását!

  6. január 30, 2017
    Válasz

    Földes S Péter!
    Egy társadalom és egy bonyolult, élő szervezet, akár egy emberi szervezet nagyon sok dologban hasonlít egymásra!
    Ilyen például, hogyha valami elhal, az vagy leesik magától, vagy MÉLYEN AZ ÉPBEN KI KELL VÁGNI, az üszkösödő végtagot LE KELL VÁGNI!
    Az orvos nem lehet tekintettel a beteg előéletére, hogy az nem szeretné, hogy az a félelemtől, elkeseredettségtől, kilátástalanságtól sír, hogy könyörög, hogy átkozódik, fenyegetődzik…a rothadó lábat, kezet, részt a BETEG ÉLETÉNEK MEGMENTÉSE ÉRDEKÉBEN KI KELL VÁGNI!
    Különben a rothadás, az üszkösödés megállíthatatlanul terjed tovább és ha eléri a létfontosságú szerveket, már nem lehet tenni semmit!
    Borzasztó lehet, ha egy zenésznek a kezét, egy táncosnak a lábát kell levágni, de le kell, KÜLÖNBEN MEGHAL!

    Ugyanígy van a társadalommal is!
    1989 után, amit sokan rendszerváltásnak neveznek, egyetlen rothadó rész, egyetlen üszkös végtag nem lett, mélyen az épben eltávolítva a nemzet testéből!
    Sőt!
    A ’90-es évek gengsztervilágában még addigi kis sérülések is elfertőződtek, fekélyekké, gennyes kelésekké váltak.
    És ezek a drasztikusan ki nem vágott részek, ezek a le nem leplezett, el nem távolított, be nem börtönzött, uram bocsá, fel nem kötött emberek, az ő leszármazottaik, bratyijaik, az ő tetteik, cselekedeteik, hanyagságuk, hozzá nem értésük, mint a belőlük szétterjedő rothadás és méreganyagok, mára teljesen megfertőzték, szétrohasztották az országot!
    Egy rohadt nagy kamuhalom mögött mára akkora gazdasági és demográfiai katasztrófa vár ránk, hogy talán már meg sem lehet akadályozni!
    És ez mind azért van, mert a megfelelő időben 1-2, tán 5000 embert nem voltunk hajlandók beáldozni, velük példát statuálni a jövőnkért.
    Így most szépen lassan, vagy nem is olyan lassan kiöregszik, megbetegszik, elpusztul az idősebbje, külföldre menekül, nem házasodik, nem vállal gyereket, több gyereket a fiatalabbja!

    Úgyhogy NEM, igenis, olykor ki kell vágni a rothadt szövetet!

  7. Somogyi Katalin
    január 31, 2017
    Válasz

    Nem gondoltam volna, amikor az aláírás induló napján és az utána levő napokon kint voltam a hidegben, szélben aláírásokat gyűjteni a pultnál, hogy pár napon belül a MoMo egy okos, egyesítő politika helyett százfelé akarja szakítani a társadalmat.
    Azért drukkoltam, drukkolok, hogy az ellenzéki pártok (én egyiknek sem vagyok a tagja, még az MSZMP-nek sem voltam) jussanak közös nevezőre.
    Reménykedtem, hogy akkor most van valaki, akinek talán sikerül ezt elérnie. Nagyon jól fogták meg a témát: tiltakozás a 2024. évi budapesti olimpia rendezése ellen.
    Bele se merek gondolni: lehet, hogy ők is csak fiatalok, és nem demokraták? Remélem, nem így van. Rájönnek arra, miben hibáztak és elnézést kérnek.
    Ebben különbözhetnének a többi mai ellenzéki párttól.
    (A Fideszről már az elején az volt a véleményem, hogy fiataloknak fiatalok, de nem demokraták.
    Mindezt azért és akkor gondoltam, amikor hallottam egyikük véleményét: agyagba kell döngölni a kommunistákat.
    Vártam, hogy valaki elnézést kér ezért, és a nyilatkozó feláll és távozik vagy háttérbe vonul. Ez a mai napig nem történt meg.)

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.