A kormányszóvivő megerősítette: továbbra sem tettek le a civileket megregulázó törvényről


Putyin látogatás oda, Putyin látogatás ide. Tegnap ismét megerősítette a Kovács Zoltán kormányszóvívó, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy a kormány továbbra sem tett le a civileket megregulázó törvényről.

Tegnap este Kovács Zoltán kormányszóvivő volt a vendég az Egyenes Beszédben, ahol azt mondta, hogy “Orosz-Magyar kapcsolatrendszer a legegyértelműbb, legtranszparensebb  Európában”

Ebben a beszélgetésben kérdezett rá a műsorvezető egy Orbán-nyilatkozat kapcsán,  hogy Készül- e a civil szabályozás? Erre a kormányszóvivő megerősítette, hogy készül, a kormány továbbra sem tett le erről a szándékáról. Azt is elárulta, hogy előreláthatólag tavasszal fog a parlament erről dönteni.

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese korábban úgy fogalmazott: konkrétan a Társaság a Szabadságjogokért, a Helsinki Bizottság és a Transparency International azok a szervezetek, amelyeket vissza kell szorítani Magyarországon, mert „mindenféle legimitációs részvétel nélkül akarnak beleszólni a nagypolitikába.”

Az MSZP erre akkor reagálva egy videóban hívta fel a figyelmet, hogy pontosan milyen szervezeteket is vegzál a kormány.

A szocialisták a civilek elleni támadást Magyarország elleni támadásnak minősítette. A legnagyobb ellenzéki párt szerint nem lehet a civilek sorsáról tárgyalni nélkülük, azt is  kiemelten fontosnak tartják, hogy a civil szervezetek függetlenül és zavartalanul működhessenek.

 

Previous Az MSZP egy irigy kutya!
Next Megszakítjuk adásunkat! Szarvas Koppány Bendegúz bejelentette indul a DK tisztújításán! 

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.