Horn Gyuláról nevezték el a szegedi kolostor egyik szárnyát


Októbertől májusig minden este hét órakor a ferencesek szegedi kolostora megnyitja kapuját vacsoravendégei előtt – írja a 24.hu. Férfiak jönnek és nők, öregek és kamaszok. A kapuban a nevüket beírják a számítógépbe, és már mehetnek is a Horn-udvarba, az ebédlőbe, ahol egy szerzetes vár rájuk.

Vacsoravendégeket a szegedi kolostor több mint húsz éve fogad. Eleinte iskolapadokat tettek ki a folyosóra, de ez kellemetlen volt mindenkinek. A vacsorázóknak azért, mert ilyen helyzetben látják őket a hittanórára érkező kisgyerekek. Aztán vagy húsz évvel ezelőtt a Magyar Közlönyben fura dolog jelent meg: Horn Gyula miniszterelnöksége huszonöt millió forintot különít el a szegedi kolostor vacsoravendégeinek étkeztetésére. Arra, hogy a kolostoron belül új rész épülhessen.

Én ugyan közlönyt nem olvasok – mondta a kolostorban a 24.hu-nak László atya -, ám a tartományfőnökségben igen. Az akkori tartományfőnökünk híresen nyugodt ember volt, de amikor a Magyar Közlönyt elolvasta… Azt kérdezte emeltebb hangon, miért fordultunk a tudta nélkül Horn Gyulához. A tartományfőnöknél csak én voltam meglepettebb. Ígértem, végigkérdezem a városi képviselőket, a politikusokat, de mindenki hárított: nem, ők nem jártak közben a miniszterelnöknél. Aztán kiderült, mi történt.

Az ökomónus, a gazdasági vezetőnk, vagyis Gergő atya egy reggel az iroda dolgozóival kávézgatott. Szóba került, hogy a Pénzügyminisztériumban épp a költségvetést készítik. Erre föl tréfásan megjegyezte, akkor hívjuk fel a minisztériumot, és tőlük kérjünk pénzt. Mindenki nevetett, de az egyik irodista kislány, titokban, fölhívta a minisztériumot, majd rögtön át is adta a telefont az ökonómusnak. A portás jelentkezett be, az ökonómus meg zavarában neki kezdte el mondani, milyen áldatlan állapot, hogy a város szegényei a kolostor folyosóján kénytelenek enni. Aztán részletezte, mire volna szükség: egy gyülekezési udvarra, egy elkülönített épületrészre, egy étkezőre…

A portás türelmesen végighallgatta, majd azt mondta, kapcsolja az illetékest. És az ökonómus az illetékes főosztályvezetőnek is ugyanezt ismételte el, aki a tájékoztatást megköszönve annyit mondott, jegyezte. Ennyi volt. Az irodista kislányok egy ideig még nevetgéltek, majd mindenki megfeledkezett a dologról. Aztán megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Horn Gyula miniszterelnöksége huszonöt millió forintot utal a ferencesek kolostorának. Vacsoravendégségre.

Hát, így lett az ötszáz éves kolostornak Horn-udvara, szegénykonyhája, amit a hívek adományaiból tartanak fenn. Az egyik szegedi hentes csontos húst hoz, a közeli pékség ingyen küldi a kenyeret, a vacsorát önkéntesek főzik s tálalják fel.

Forrás: 24.hu
Previous „Hugyos Jóska” – így gyalázzák a DK volt politikusát
Next GYŐZELEM!!! Eldőlt Magyarország visszavonja az Olimpia pályázatot- mondja az MTV

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.