Az MSZP felelőssége, hogy lesz-e kormányváltás – újra tömegek a párt utcafórumán (+videó)

Békásmegyeren tartott utcafórumot Molnár Gyula pártelnök és Botka László miniszterelnök-jelölt, az MSZP “Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!” programját mutatták be Békásmegyeren.

 

A program keretében 300 milliárd forintot csoportosítanának át évente az adórendszer keretében a gazdagoktól a szegényebbek részére – jelentette ki Botka László. Ez azt jelenti, hogy aki 100 millió forint feletti vagyonnal rendelkezik, az fizessen vagyonadót; progresszíven adóztatnák azt, akinek a jövedelme meghaladja a havi egymillió forintot, illetve luxusadó fizetésére köteleznék azt, aki például 10 millió forintnál drágább autóval rendelkezik – ismertette a március közepén bejelentett programjuk főbb elemeit a politikus.

Mint mondta, az emberek döntő többsége tudja, hogy a kormány állításával ellentétben nem teljesít jobban az ország. A háztartások fele vagyontalan, az emberek kétharmada kiszolgáltatott anyagi helyzetben, napról napra él – fűzte hozzá az ellenzéki politikus, Szeged polgármestere.

Kijelentette: a Fidesz-kormány csupán papol a középosztályról, hiszen minden intézkedésével a magas jövedelműeknek kedvez, és az átlagos jövedelemmel rendelkezők a legmagasabb terheket viselik az egész Európai Unióban. Ebben a helyzetben az MSZP programja a különbségek csökkentéséről szól – tette hozzá.

Szerinte egyértelmű, hogy a Fidesz-kormányt vagy a szélsőjobb vagy egy baloldali program képes leváltani. Az emberek döntő többsége kormányváltást akar, ez pedig az MSZP felelőssége – mondta Botka László.

Molnár Gyula a fórumon úgy vélekedett: miközben több millió ember máról holnapra él, a kormány fordított Robin Hoodként működik, amit elvesz a szegényektől, azt a gazdagoknak adja. Ezzel szemben a szocialisták azt gondolják, hogy a tehetősebbek vállaljanak többet, a többi között az egészségügy és az oktatás fejlesztésének érdekében is – tette hozzá.
Úgy vélekedett: a változás politikai főszereplője az MSZP és a köré szerveződő erők. 2018-ban leváltják a jelenlegi hatalmat és egy új Magyarországot fognak építeni – mondta Molnár Gyula. A politikusok a békásmegyeri Csobánka téren rendezett fórumon 100-150 érdeklődő között kérdésekre is válaszoltak.

SHARE