Lukács Zsoltán beleállt: Ez a baja a szociknak Gyurcsánnyal


És még csak mandátumokról sem beszélt a szocialista politikus. Sok minden kiderül írásából, amely a facebookon jelent meg.

“Mi a bajom Gyurcsánnyal? Ez:

2006 tavaszán gyakorlatilag megsemmisült a Fidesz.

 

Fetrengett a padlón, még a postaszámláját sem tudta kifizetni. Ekkor Ferenc úgy gondolta, hogy elkezdi szétverni az őszi önkormányzati választásokat és segítő kezet nyújt Orbánéknak. Előjött a csodálatos konvergencia programmal, amelyben brutális megszorításokat jelentett be. Igaz, hogy ezt senki nem kérte tőle akkor, de ha ezt később teszi (ahogy tehette volna) és nem gyakogol bele a társadalom összes rétegébe, akkor egyrészt megnyerjük az őszi választásokat, másrészt a Fidesz megroppan és Orbánt leváltják. (emlékezzünk: Kósa már nyíltan erről beszélt.)

Ám ő ezt tette és ezzel kicsinálta az őszi választást. Ezzel nem az a fő gond, hogy majdnem halálos sebet ejtett a saját(?) pártján (ez tőle fel sem tűnik, mivel soha nem volt szocialista), hanem az, hogy a Fidesz egy kivételével az összes megyét és a települések legnagyobb részét megnyerte. Innen tudtak felállni. Megkezdhették a kötvénymutyit, és a nagyüzemi rablást, amelyből újra feltőkésítették a pártjukat és újult erővel vágtak neki a ciklusnak. (A Gyurcsány kormány érdekes módon ezt szó és tett nélkül tűrte.)

Mindezt azért, mert Ferenc eldöntötte, hogy neki nem kell egy erős, legitim polgármesterekből álló önkormányzati árdekcsoport a frakcióba és a pártba.

Ennek oltárán feláldozott mindent. Nem a pártot, az országot is, hiszen ha nem így tesz, máshogy alakul a történelem. Ő volt, aki ezzel újraélesztette a Fideszt 2006 őszén. Ez az ő súlyos történelmi bűne. Vannak pár millióan, akik nem felejtik el neki ezt a bűnt.

Nem is szabad!”

Previous Jancsó Miklós levele Orbán Viktorhoz: ne hisztériázz, ne fogd másokra a hibáidat, és ne beszélj összevissza
Next Nagyon kreatív: Szoci javaslattal kampányol a DK Kiskunfélegyházán

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.